IV. Miért kellett így történnie?

Kutatásaim során arra kellett rájönnöm, hogy nem is annyira a buddhizmus, mint inkább az ország évezredes történelmében rejlő alá-fölé rendelő hierarchikus társadalmi viszonyok és a feltétel nélküli engedelmesség volt a meghatározóbb. Ha valaha hatott is rájuk a buddhista gondolkodás, a tetteikben rejlő brutalitásnak egy valláshoz sem volt köze. Csupán az önmagukból kivetkőzött, a rettegés és harag állatias ösztöne által megvezetett emberek esztelen cselekedetei voltak ezek. Pol Pot egy hamis társadalom illúziójával félrevezette azokat, akik a háborúk által megtépázott országban nem láttak élhető jövőt, felismerte és ki is használta népe fiatal, sebezhető rétegét, akik tanulatlanok és tájékozatlanok voltak. Ahogy Máté György is megjegyzi: „Ankar hóhérlegényei Kambodzsa tanultatlan szegényei közül kerültek ki.” Pol Pot fegyvert, és ez által látszólagos hatalmat adott ezeknek a fiataloknak a kezébe, akik élet és halál uraivá váltak, ám később maguk is áldozatai lettek a kíméletlen rendszernek. Ezeket a gyerekeket hajtotta a megfelelési vágy, s mivel nem voltak sem szüleik sem tanáraik, így az egyetlen, akinek bizonyítani tudtak a párt volt, melynek elvárásai közt a kegyetlenkedés és a könyörtelen gyilkolás első helyen szerepelt. Amelyikük egy kicsit is megingott, hamar az áldozatok oldalán, volt társai karma közt találhatta magát.

Vélem és remélem, hogy egy valódi demokratikus társadalomban nem lehet valakit ennyire könnyen megfosztani identitásától. Lehet, hogy a buddhizmus arra tanít minket, hogy adjuk fel önmagunkat – vagy amiről azt hisszük, hogy „mi” vagyunk – de azt is tanítja, hogy ne ártsunk egymásnak. Talán egy individualista és demokratikus társadalom jobban ellenállt volna egy Pol Pot féle agymosásnak.

Csak sajnálni lehet, de elítélni nem, hogy Kambodzsa népe nem volt elég erős, hogy önerőből ellenálljon a Pol Poti rezsim diktatúrájának. Talán idővel az emberek szembefordultak volna az őket sanyargató zsarnokkal. Ennek már mutatkoztak jelei a párton belül és az emberek körében egyaránt. Egyre fogyatkozott azoknak a száma, akik őszintén hittek a rendszerben, de az a fajta félelem-hálózat mely létrejött, megbénította az embereket. Végül kevesen maradtak Pol Pot oldalán, amikor a Vietnami hadsereg elüldözte őket a hatalomból.

A téboly, ami a Pol Pot vezette Kambodzsában eluralkodott az embereken, felülírt minden a társadalomban érvényben lévő, etikai és morális szabályt. A borzalmak elkövetői szintén a rendszer áldozataivá váltak. Az interjúkban megszólaló börtönőrök legtöbbje szenved azoknak a gyilkosságoknak a terhe alatt, amiket elkövettek,

de elmondják azt is, hogy őket is megfélemlítették. Fiatalok voltak, akiket könnyen befolyásolhattak, és minden, amit elkövettek parancsra történt. Ez persze nem menti fel őket bűneik alól, de ennek a belátásával talán könnyebb megérteni, elfogadni és feldolgozni a történteket. Marilia Albanese a khmerekről szóló könyvében, ahol a khmerek által is ismert Mahábháratát elemzi, így ír:

A hit arra buzdít, hogy a háborúban és a vak, romboló végzetben a gondviselés jelét lássuk: a szörnyű vérengzés megtisztítja a földet, áldozattá finomítja a mészárlást, s az utána felnövő nemzedék, bár magán viseli a fokozatos elkorcsosulás jeleit, mégis a béke és az igazság biztosítéka lesz. (Albanese, 2002: 75.)

Összegzésül elmondható, hogy nem igen akadt ember abban az időben, akinek az életére ne nyomta volna rá bélyegét az erőszak. Kétmillió kioltott emberi élet túl nagy szám és hatalmas seb az ország minden lakójának a lelkében, amit már nem lehet egy egyszerű bírósági ítélettel helyrehozni vagy meg nem történtté tenni. Az emberek kénytelenek voltak beletörődni az immár megváltozhatatlan eseményekbe, tanulni belőle és tovább lépni. Ebben úgy vélem, hogy a buddhista szemléletmód, mely a borzalmak befejeztével fokozatosan újra a mindennapi élet részévé vált, segítségükre lehet.

15. sz. kép A Gyilkos mezők egyik fája, mely a meggyilkolt csecsemőknek állít emléket

A Vörös khmerek bukása után az emberek lassan visszaköltöztek a kiürült városokba, és az ország megkezdhette önmaga újjáépítését. A lerombolt kolostorokat és pagodákat helyreállították, de időbe telt mire a buddhista szokások visszatértek az emberek mindennapjaiba. A népirtás után a megmaradt csekély létszámú értelmiségi réteg, így a buddhista szerzetesek is, csak hosszú idő elteltével tudták kitanítatni az új nemzedéket.

Ugyan egyetlen embert sem hozhatunk vissza a halálból, de talán a megrázkódtatás, ami Kambodzsa népét érte, elég nagy és fájdalmas volt ahhoz, hogy felismerjék a társadalmukban rejlő hibákat. Idővel a sebek begyógyulhatnak, és tanulva a múltból, a régi romjain egy új társadalom jöhet létre. A történtek pedig, tanulságosak lehetnek a khmereknek épp úgy, mint az egész világnak.

16. sz. kép A Vörös Khmerek áldozatainak emlékére állított stupa

Zárógondolatként – ennyi borzalom után –, álljon itt reménykeltő idézet, melyet Nemes Jeles László mondott idén február 28-án Oscar díj átvételekor: „Tudják, az emberiség legsötétebb óráiban is lehet mindenkiben egy belső hang, ami segít embernek maradnunk.”