II.1 Hinduizmus

A khmerek elsősorban Indiából eredeztethető vallásokat vettek át. A bráhmanok, az indiai papi kaszt tagjai, magukkal hozták szent szövegeiket, többek közt a két nagy indiai eposzt, a Mahábharátat és a Rámájánát, valamint a Puranákat. „A Puranák (…) vallási és filozófiai elképzeléseket, erkölcsi és politikai útmutatásokat, társadalomra és kultúrára vonatkozó szabályokat, mitológiai és történeti hagyományokat tartalmazó vegyes írások.” (Albanese, 2002: 62.) Ennek az óriási írásos anyagnak a megismerése nagymértékben hozzájárulhatott a khmer társadalom magasabb rétegeiben kialakuló vallásos áhítathoz.

A khmerek átvették a Puranákban leírt ciklikus időszemléletet, mely egy ciklust négy jugára oszt. Ezek többszázezer éves, emberi ésszel felfoghatatlan hosszú korszakok. Úgy tartják, hogy a négy emberi erény: a lemondás, a tisztaság, a kegyesség és az igazmondás egyenként tűnnek el a világkorszakok során, és a világ teljesen elkorcsosul „[…] aztán a végítélet pusztító tüze fölemészti a romlott világot, hamvait pedig a kozmikus ég nyirkos palástja alá temeti.” (Albanese, 2002: 65.) Ezután pedig a világ kozmikus körforgása kezdődhet elölről.

A világmindenséget három istenség, a Trimúrti tagjai irányítják. Brahmá, aki a teremtés vagy kisugárzás istene, szimbolizálja a napfelkeltét és így a születést is. Őt követi Visnu, a megtartás, tehát a delelő nap, aki így az életet szimbolizálja. Végül Siva, a feloldás vagy rombolás istene, a lenyugvó nap, így a halál metaforája. Egyként való ábrázolásuk ritka. Ilyenkor háromfejű alakként jelenik meg, akinek egy nyakon ülő három feje előre, jobbra és balra néz, vagy egy fejen három arc néz a megadott irányokba.

Brahmán mivel feladatát, a világ kisugárzását elvégezte, csak másodlagos helyet foglal el a Trimúrti két másik tagjához képest. Visnu és Siva szerepe eltérő ugyan, mégsem kerültek soha szembe egymással, sőt idővel alakjuk egybe olvadt, és így megszületett Harihara, a két istenség szinkretikus alakja.

„A Trimúrti mindegyik istensége mellett áll egy társnő, aki gyakran maga is ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik.” (Albanese, 2002: 66.) Brahmá felesége Szaraszvatí, vagy más néven Vács, magyarul „az Igehírdető”, aki kinyilatkoztatással teremti a világot. Visnu társa Laksmí, aki a bőség és termékenység istennője. Siva párja testesíti meg a Nagy Istennő kettőségét, ő egy személyben Paravat, a kedves és alázatos feleség, és a dühöngő, szilaj Siva. A khmerek a hindu panteonból átvettek és tiszteltek számos más istenséget is. Ilyen volt például Ganésa, az elefántfejű, akit „az akadályok elhárítójaként” tiszteltek. Az isteneken kívül átvettek még számos más mitologikus alakot, félisteneket, a vahanákat, az istenségeket hordozó állatokat, valamit ártó hatalmakat, az aszurákat is. A khmer domborműveken számos csatajelentet láthatunk, melyeken az ősi istenek csoportja küzd az aszurákkal, az emberek védelme és a világmindenség egyensúlyának fenntartása érdekében.

A khmerek, hogy lecsillapítsák haragvó isteneiket és a kedvükben járjanak számos bonyolult szertartást és felajánlást végeztek. Ezek a szertartások a dicsérő szövegek mondását, bizonyos kézmozdulatokat, és állatáldozatok bemutatásának bonyolult összességét tartalmazták. Ezek nem kizárólag a világi javak, mint az egészség, gazdagság és gyermekáldás érdekében történtek, hanem az isteni erők felélénkítése érdekében is. Az ilyen, magasabb célokat szolgáló szertartásokat kizárólag a bráhman papok végezhették, ők tudták ugyanis a világegyetem titkos erőit az emberek javára fordítani.

Az Angkorvat falait díszítő reliefek bizonyítják, hogy a khmerek ismerték, és kisebb változtatásokkal ugyan, de átvették az indiai eposzokat, köztük a Mahábháratát és a Rámájanát. A Mahábhárata 110 000 versével a világirodalom legterjedelmesebb alkotása. Központi története egy testvérháború. E fő történetszálhoz számtalan monda és elbeszélés kapcsolódik. Angkorvat nyugati oldalának déli folyosóján a mű leghíresebb jelenete, a Kuruksétrai csata látható.

6. sz. kép A  Kurukshetra-i csatát ábrázoló dombormű Angkorvatban

Kambodzsában a Mahábháratánál is ismertebb és elterjedtebb eposz a Ramájána volt, melynek jeleneteit szintén megtaláljuk Angkorvat falain. A Ramájána egy kisebb terjedelmű és egységesebb alkotás, mely körülbelül az i. e. II és i. sz. II század között keletkezett.

Egy másik, a khmerek vallási és társadalmi életére is nagy hatást gyakorló mítosz a Tejtenger köpüléséről szól, melynek kőbe faragott képei Angkorvat keleti folyosóját díszítik.

7. sz. kép A Tejtenger köpülését ábrázoló dombormű Angkorvat egyik falán

A történet szerint, még a világ keletkezése előtt a dévákat, „a fény urait” fenyegették a danavák, a „démoni isten-ellenségek”. A dévák ezért Visnuhoz fordultak segítségért, aki azt a tanácsot adta nekik, hogy hozzák fel a tejtenger mélyéről a halhatatlanság nektárját, ennek elfogyasztása által megszabadulhatnak a danavák fenyegetésétől. Erre azonban egyedül nem voltak képesek, ezért szövetkeztek a danavákkal, hogy ha együtt sikerrel járnak, a varázsital egy részét nekik adják. Először fogták a kozmikus Mandara hegyet, a köréje tekeredett Vászuki kígyóval együtt, és a Tejtengerbe helyezték, így hozva létre egy köpülő edényt. Ez után nekiláttak, hogy kiköpüljék a halhatatlanság italát. Az istenek a farkánál, az aszurák a fejénél húzták a kígyót. Visnu, hogy segítse munkájukat teknősbékává változott, megtartva ezzel a hegyet, mely a köpülés során süllyedni látszott. A Tejtengerből egyre másra bukkantak elő a csodálatos lények. Ezek közül a legfontosabb Laksmí, a gyönyörű istennő, aki később Visnu felesége lett, valamint az apszarasok akik fontos elemei a khmer kultúrának. Ám e sok csodálatos dolog mellett a rángatástól szenvedő Vászuki mérget okádott a köpülőkre, de Siva észrevette és lenyelte a szörnyű folyadékot, ám torka örökre kék lett tőle. A legvégén bukkant elő Dhanvantari, az istenek orvosa, kezében a halhatatlanság italát tartalmazó üvegcsével. A danavák ekkor követelni kezdték a részüket, de Visnu egy gyönyörű lány, képében megbűvölte őket és a déváknak adta az elixírt, akik így legyőzték ellenségüket, és a világmindenség urai lettek.

A hinduizmus, bonyolultsága miatt, főleg az arisztokrácia körében terjedt, akik el tudták olvasni a szövegeket és segítségükkel működő államszervezetet hozhattak létre. A királyok cselekedeteit szintén a hindu törvények határozták meg. Az uralkodók ezeket a szabályokat követve kormányozták birodalmukat. Az uralkodók segítségére voltak ebben a bráhmana papok, akik hol kisebb, hol nagyobb befolyással rendelkeztek az udvari életben, de sosem szakadtak el teljesen a központi hatalomtól.